Az élet területei
  A Nyolc Dinamika  

  Azt lehetne mondani, hogy az életben nyolc késztetés (hajtóerő, impulzus) van.

  Ezeket úgy nevezzük, hogy DINAMIKÁK.

  Ezek indíttatások vagy motivációk.

  Úgy hívjuk őket, hogy A NYOLC DINAMIKA.

  Nem gondolunk vagy állítunk itt semmi olyasmit, hogy e nyolc dinamika közül bármelyik is fontosabb a többinél. Bár ezek az élet hatalmas részterületeit alkotják, mégsem szükségképpen egyenlők egymással. Az egyéneknél úgy fogjuk találni, hogy mindegyikük nagyobb hangsúlyt helyez az egyik dinamikára, mint a többire, illetve hogy a dinamikák egyik kombinációjára esetleg nagyobb hangsúlyt helyez, mint más kombinációkra.

  E felosztás bemutatásával az a célunk, hogy megnöveljük az élet megértését, azáltal, hogy részekre bontjuk. Ilyen módon felosztva a létezést, mindegyik rész megvizsgálható (önmagaként és önmagában) az élet többi részéhez való viszonyában.

  Az ELSŐ DINAMIKA késztetés az önmagunkként való létezésre. Itt teljes mértékben kifejezésre jut az egyéniség. Ezt nevezhetjük úgy, hogy Önmagunk Dinamikája.

  A MÁSODIK DINAMIKA késztetés a létezésre, amely szexuális tevékenység formájában fejeződik ki. E dinamikának valójában két része van. A Második Dinamika a) része maga a nemi aktus. A Második Dinamika b) része pedig a család, beleértve a gyerekek felnevelését is. Ezt nevezhetjük úgy, hogy a Szex Dinamikája.

  A HARMADIK DINAMIKA késztetés az egyénekből álló csoportban való létezésre. Bármely csoport, illetve egy teljes osztály bármely része a Harmadik Dinamika részének tekinthető. Az iskola, a társaság, a város, a nemzet mind-mind része a Harmadik Dinamikának, és mindegyik maga egy-egy Harmadik Dinamika. Ezt nevezhetjük úgy, hogy a Csoportok Dinamikája.

  A NEGYEDIK DINAMIKA késztetés az Emberiségként való létezésre, illetve az Emberiség létezésére. Míg egyetlen népet Harmadik Dinamikának tekintenénk, az összes népet együttvéve a Negyedik Dinamikának tekintenénk. Ezt nevezhetjük úgy, hogy az Emberiség Dinamikája.

  Az ÖTÖDIK DINAMIKA késztetés az élővilág létezésére. Ez minden élőt magában foglal, legyen az növény vagy állat: a tenger halait, az erdők-mezők vadjait, a füvet, a fákat, a virágokat vagy bármit, amit közvetlenül az élet mozgat. Ezt nevezhetjük úgy, hogy az Élővilág Dinamikája.

  A HATODIK DINAMIKA késztetés a fizikai univerzumként való létezésre. A fizikai univerzum Anyagból, Energiából, Térből és Időből áll. E szavak angol megfelelőinek (Matter, Energy, Space és Time) első betűiből egy szót alkottunk: MEST. Ezt nevezhetjük úgy, hogy az Univerzum Dinamikája.

  A HETEDIK DINAMIKA késztetés a szellemi lényekként való létezésre vagy szellemi lények létezésére. Bármely szellemi dolog – akár van identitása, akár nincs – a Hetedik Dinamikához tartozik. Ezt nevezhetjük úgy, hogy a Szellem Dinamikája.

  A NYOLCADIK DINAMIKA késztetés a végtelenként való létezésre. Ezt a Legfelsőbb Lényként is szokták azonosítani. Ezt azért hívjuk Nyolcadik Dinamikának, mert a végtelen szimbóluma (a ∞) felállítva a 8-as számjegyet adja. Ezt nevezhetjük úgy, hogy a Végtelen vagy Isten Dinamikája.

  Nem optimális megoldás az olyan problémamegoldás, ami nem veszi figyelembe az összes dinamikát. A tengerbe öntött hulladék előnyös lehet néhány cég szemételtakarítási problémájának megoldására, de hatalmas veszteség az Ötödik és a Hatodik Dinamika számára. A katona, aki feláldozza életét egy csatában, a Harmadik Dinamikán (közössége, nemzete) cselekszik, az Első, a Negyedik és az összes többi Dinamikája hátrányára. Az egyén megnövekedett túlélési szintet képes elérni önmaga, a vele együtt élők, és valójában az egész élet számára is, ha alkalmazza magára ezeket az alapelveket, és segít másokat, hogy ők is megértsék és alkalmazzák.

 

- L. Ron Hubbard -

 





TÁRS-SZERVEZETEK


The Earth Organization - Dél-Afrikai Szervezet The Earth Organization - Kameruni Szervezet The Earth Organization - Franciaországi Szervezet The Earth Organization - Amerikai Szervezet
The Earth Organization - Kanadai Szervezet The Earth Organization - Olaszországi Szervezet The Earth Organization - Angliai Szervezet The Earth Organization - Indiai Szervezet
The Earth Organization - Zambiai Szervezet The Earth Organization - Ugandai Szervezet The Earth Organization - Gánai Szervezet The Earth Organization - Kongói Szervezet
The Earth Organization - Nigériai Szervezet The Earth Organization - Togói Szervezet The Earth Organization - Burkinai Szervezet







 
A Föld Szervezet egy független, alulról szerveződő, nemzetközi non-profit természet- és környezetvédelemmel foglalkozó szervezet, amely újfajta megoldásokat alkalmaz, Föld bolygónk növény- és állatvilágának kreatív és felelős rehabilitációja mellett kötelezte el magát.


Hasznos volt az oldal számodra?
Kattins ide!

© 2006-2010 Magyarországi Föld Egyesület. Minden jog fenntartva.