 |
Egerészölyv
Buteo buteo (Linnaeus, 1758)
Védett faj
Írta: Magyar Csilla
állattenyésztő mérnök,
hivatásos vadász
Felhasznált irodalom:
Faragó Sándor: Vadászati állattan. |
Elterjedése:
Palearktikus elterjedésű, politipikus faj.
Környezetével szemben rugalmas: a hideg égövtől a szubtrópusi, sivatagi
területekig terjed.
Elterjedésének határai:
• Nyugaton: Madeira, Zöldfoki,- Azori,- valamint a Kanári-szigetek,
• Keleten: Bonin-szigetek, Japán, Szahalin,
• Délen: areahatára Anatólián, Transkaukázuson és az Elbruszon vezet keresztül.
Költőmadárként hiányzik Ciprusról, a Közel-Keletről, valamint Észak-Afrika erdősült területeiről. Közép-Ázsiában csak Kazahsztán
északi részén költ. Kelet-Ázsiába déli elterjedésének határát Mandzsúria, valamint Észak-Mongólia jelenti.
Ezen kívül a Himalája
keleti részén, valamint Tibetben egy elszigetelt hegyi formája jelenti a faj déli elterjedési határát.
Rendszertana:
Elterjedési területén belül az egerészölyvet három, egymástól alkatilag, valamint részben ökológiailag is jól
elkülöníthető csoportba sorolják.
A Kárpát-medencében a törzsalak, a Buteo buteo buteo közönséges fészkelőfajként van jelen, amíg a
Buteo buteo vulpinus ritka átvonuló téli vendég.
Részletes megfigyelések hiányában, csak valószínűsíthető, hogy elsősorban
Dél-Magyarországon a balkáni Buteo buteo menetriesi is előfordulhat.
Alfajai:
Buteo-csoport:
• Buteo buteo buteo – legfontosabb alfaj (szinte egész Európában megtalálható),
• Buteo buteo arrigonii (Szardínia, Korzika),
• Buteo buteo insularum (Kanári-szigetek),
• Buteo buteo rothschildi (Azori-szigetek),
• Buteo buteo bannermani (Zöldfoki-szigetek).
Vulpinus-csoport:
• Buteo buteo vulpinus-fő alfaj (a Buteo buteo buteotól északra, és keletre él),
• Buteo buteo menetriesi (Balkán-félsziget, Kisázsia, Kaukázus),
• Buteo buteo pojana (Apennin-félsziget),
• Buteo buteo hispanie (Ibériai-félsziget).
Japonicus-csoport:
• Buteo buteo toyoshimai (Izu-szigetek, Bonin-szigetek),
• Buteo buteo japonicus (Japán, Szahalin, Mongólia, Himalája, Jakutiától a Transbajkálig).
Megjelenése:
Közepes testnagyságú, széles szárnyú, rövid, lekerekített farkú madár.
A tojó nagyobb, és testesebb a hímnél.
Színe változó, a fehértől a barnásfeketéig terjedhet, amely egyedüli az európai ragadozó madarak között.
Az alsó szárny és a
farkfedők barnák, az elülső elsőrendű evezők fehérek, végük fekete, emiatt a repülő madáron alulnézetből a sötét szárnyvégek előtt fehér,
patkó alakú folt látható.
A felsőtest sötétbarna. A csőr szarufekete, a láb sárga, a szaruhártya változó színű.
Élőhelye:
Mindenfajta fás vegetációval jellemezhető területen előfordul. A zárt, összefüggő erdőségek mellett megtelepszik a kisebb
erdőfoltokban, erdősávokban, fasorokban.
Fészkelésre az idős, nagy fákkal jellemezhető erdőtársulásokat kedveli.
Táplálkozás:
Testalkatából adódóan, elsősorban a kisebb testű, a földfelszínen aránylag lassan mozgó zsákmányállatok megfogására, vagy
dögfogyasztásra alkalmas ragadozó madár.
Táplálékát fészkelő helye környékén, elsősorban mezőgazdasági területeken szerzi.
Azonban nagyobb erdőségekben, magában az erdőben is táplálkozik.
Fészkelési időszakában, táplálékát elsősorban az emlősök alkotják.
Leggyakoribb zsákmányállata a pocok és a vakondok. Azonban tömegesen fogyaszt egeret, patkányt, hörcsögöt, olykor cickányt és sünt is.
Madártápláléka alig haladja meg a 7%-ot, amely nagyrészt éppen kirepülő, vagy fészekben ülő fióka.
A halak, kétéltűek valamint hüllők
együttesen táplálkozási szokásainak 4%-os értékét alkotják.
Szaporodása:
Ivarérettség a tojóknál már az első éves korban előfordul.
Monogám állat, általában egy szaporodási ciklusra áll
párba.
A telelőmadaraknál társas viszony tapasztalható, amely a téli párok révén erősödik meg, a több évre kiterjedő kapcsolat
lehetőségével. Amennyiben a párkapcsolat nem tartós, abban az esetben a párba állás a telelőterületen, illetve kora tavasszal a fészkelő
territóriumban történik meg.
A territórium foglalása általában az érkezéskor, de akár 2 hónappal később is bekövetkezhet.
Territóriumot párok, illetve egyes madarak is foglalhatnak.
A fészkelő territóriumot már február közepén (amennyiben kedvező az
időjárás, még korábban) elfoglalják a párok.
A költési időszak március közepétől júliusig tart, melyet az időjárási viszonyok, a
tengerszint feletti magasság, és az országrészek közötti különbségek befolyásolnak.
Fészkelőhelyként olyan fafajokat választ ki
szívesen, amelyek közép- vagy időskorú állományt alkotnak a területen, és egyedeiben is alkalmasnak bizonyulnak a fészek építésére.
A
fészket legszívesebben erdei tisztásoktól és nyiladékoktól 30-90 méterre építi.
Általában az előző évről megmaradt fészkek kerülnek
felújításra, azonban előfordulhat, hogy fekete gólya fészekben, szarkafészekben, vagy műfészekben költ a tojó.
Fészkét a tojó újítja
fel, melynek szegélyét zöld növényekkel díszíti.
Évente egyszer költ, azonban az első fészekalj elvesztése után 8-25 nappal
sarjúfészke lehetséges.
A tojó 2-3 tojását általában 2 naponta, olykor 4-5 naponta rakja le.
A tojások fénytelenek, fehér színűek
tompábbik végükön változatos színű, főként barna foltokkal. Alakjuk rövid ovális, vagy ovális.
Általában a tojó, ritkább esetben a
hím is kotlik. Egy-egy tojás kikeléséhez 33 napra van szükség, azonban az egész fészekalj kiköltése 40 napig is eltarthat. A tojások
megpattanásától a fiókák kibújásáig 2 nap is eltelik.
A fiatalok első 14 életnapjában a tojó a fészken, vagy pedig annak közelében
tartózkodik.
A táplálékot a hím szerzi be, s azt a tojó eteti fel a fiatalokkal.
A fiatal madarak már 30 napos korukban tollasak,
a hordott táplálékot maguktól veszik fel.
Röpképességük 40-45 napos korban következik be. A fiókák közötti korkülönbség a kirepülésig
fennmarad, ezért a repülés jelentősen elhúzódhat.
A család a röpképesség bekövetkezése után még 2 hónapig marad együtt.
A fiatal
madarak kóborolnak, vagy dél felé vonulnak. A felnőtt példányok Közép-Európában maradnak, és sok helyütt költőterületükön vészelik át a
telet.
Kemény teleken sokuk elpusztul, de tavasszal a legtöbb területet újra benépesítik a délről érkező madarak.
Veszélyeztető tényezők:
• táplálékállatok csökkenése,
• fészkelő helyein folytatott erdészeti tevékenységek,
• növény védőszerek okozta másodlagos mérgezés,
• élőhelyek általános romlása,
• vezetékeknek való repülés,
• villamos távvezetékeknél észlelhető áramütés,
• illegális lelövés.
Védelme:
Hazánkban 1933 óta védett faj, eszmei értéke 10.000,-Ft.
Egyes kutatók szerint Magyarországon mintegy 3.000-5.000 pár
fészkel.
Más vélemények azt állítják, hogy ez az érték alábecsült, a hazai fészkelő állomány legalább 10 000-15 000 pár lehet.
Nemzetközi védettsége:
Európában stabil (S) védelmi helyzetű.
Fészkelő állományát 740.000 párra
becsülik.
• Bonni Egyezmény II. függelék;
• Berni Egyezmény II. melléklet;
• EU Madárvédelmi Irányelvek I. melléklet;
• EC 338/97 rendelet „A” melléklet.
